ÁSZF

Az ár néha eltérhet,.mert nem tudjuk az összes árat átárazni olyan ütemben mint ahogy változnak az árak (euro/dollar/ Ft) vagy egyszerűen a gyártó későn értesít. Ráadásul a  gyártóknál néha nincs mindig készlet az alapanyag a megrendelés napján derűl ki, hogy változott. /például fafaragók, kádároknál, vagy egyedi rendeléseknél/ Ezért az ÁRVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENTARTJUK A RENDELÉS VISSZAIGAZOLÁSÁIG ! .(Nyílván ez nem csak egyoldalú árnövekedést, ha nem ár csökkenést is okozhat)  Kötelezzük magunkat, hogy,ha a rendelésben feltüntetet ár változott, mindig visszaigazoljuk írásban és csak a vevő válasza megerősítése után élesedik a rendelés!  Visszaigazolás után az áru eladásiárat nem modosíthatjuk. Átutalás estében vagy a vevő előutalás esetében fogadja el és érvényesíti a megrendelését, illetve kűlföldi rendelés esetében az elszámolási deviza árat /árfolyamot.

(továbbiakban ÁSZF)

 

1. A Szerződő felek, alapfogalmak 

1.1 Szolgáltató adatai FEKETE FERENC ÉS TÁRSA BT adó sz.:20443315-2-03
részletesen az Üzemeltető menüpontban  
1.2 A Vásárló 
Aki a webáruház szolgáltatást igénybe veszi, azaz a webáruház internetes felületén keresztül árut, szolgáltatást megrendel, vásárol.

1.3 A Szállító 
A Szolgáltató által megbízott szállítmányozó futárszolgálat: Magyar Posta, GLS Hungary. DHL, TNT, UPS. 

2. Webáruház Szerződési Feltételeinak célja

A Szolgáltató jelen ÁSZF-et azért adta ki, hogy ebben részletesen szabályozza a Webáruház Szolgáltatással, és annak igénybevételével kapcsolatos feltételeit, a Szolgáltató és a Vásárló jogait, kötelezettségeit és egyéb, a webáruház szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az ÁSZF a Szolgáltató, és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Vásárló között létrejövő jogviszony általános feltételeit tartalmazza. Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően a szolgáltató webáruház tevékenységére vonatkozó mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak.

2.1 Az ÁSZF közzététele
Az ÁSZF Vásárló által történő elfogadása a webáruház szolgáltatás igénybevételének előfeltétele. A Feltételek elfogadásának minősül, ha a Vásárló a szolgáltatást igénybe veszi, azaz árut, szolgáltatást megrendel, vásárol.

2.2 Az ÁSZF hatálya
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az ÁSZF-et részben vagy egészben bármikor módosíthatja. Az ÁSZF és annak mindenkori módosítása a közzétételkor lép hatályba. Az ÁSZF mindaddig hatályban marad, amíg a szolgáltató a webáruház szolgáltatást biztosítja.

3. A Webáruház-szolgáltatás
A Szolgáltató a Vásárló részére az alábbi feltételek szerint nyújtja a webáruház szolgáltatást.

3.1 A Webáruház-szolgáltatás területi hatálya
A Szolgáltató által fenntartott kezelői felület sajátosságai miatt mind belföldről, mind külföldről elérhető. 

4. A Webáruház Szerződés létrejötte és módosítása

4.1. Regisztráció
A Regisztráció menüpont alatt, az ott lévő adatlap kitöltésével kerülhet sor a regisztrációra. A szolgáltatót a vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a Vásárló a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

4.2 Általános jellemzők
Szerződés a szolgáltató internetes felületén történő megrendeléssel, illetve jelen ÁSZF elfogadásával jön létre. A megkötendő szerződés, írásban foglaltnak minősül, melyet a szolgáltató iktat, és adatbázisban tárol. A Szerződés nyelve magyar. Webáruházban való vásárlás feltétele a szállítási és számlázási adatok, továbbá elérhetőségek megadása. A megrendelések akkor jönnek létre, amikor a vásárló a megrendelést végső formájában jóváhagyja. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelések beérkezésekor, amennyiben a megrendelő adatainak valódisága kérdéses vagy értelmezhetetlen, az adatokat törölje, és az adatokkal feladott megrendeléseket érvénytelennek minősítse.

4.3 Megrendelés módosítása, törlése
Megrendelés jóváhagyása után elektronikusan a megrendelés már nem törölhető. A megrendelés visszavonását a vásárló a webáruház Ügyfélszolgálat menüpontjában megadott elektronikus levelezési címen illetve telefonos hívószámon teheti meg. A megrendelés visszavonása csak a futárszolgálat részére történő átadás előtt lehetséges.

4.4 Fizetési feltételek
Vásárló a vásárolt áruk és szolgáltatások ellenértékét vagy a szállítónál az áruk átvételénél készpénzben teljesíti, vagy a megrendeléssel egyidejűleg banki átutalással teljesíti. A banki átutalással történő fizetés részletes menetét és módját a fizetés menüpont alatt található. A szállító a készpénz átvételéről számlát ad, banki átutalás esetén a szállító által kiszállított csomag tartalmazza a számlát. A Szolgáltató részteljesítést nem vállal, a szállító részteljesítést nem fogadhat el. A Vásárló a megrendelés összes tételét egyben átveheti, vagy a teljes megrendelés átvételét megtagadhatja.

Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt visszaigazolt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Vásárló fenntarthatja, vagy elállhat vásárlási szándékától.

4.5 Szállítási módok
Futárszolgálatos szállítás utánvéttel: Az összeget a vásárló az átadó futárnak fizeti, mely együttesen tartalmazza a termék/ek ellenértékét és a szállítási költséget. A szállítás díja a megrendelés folyamán kerül kiszámolásra a rendelés súlyától és értékétől függően. A szállítási díjat a vásárlás befejezése előtt a webáruház kijelzi a vásárló számára.
Átutalás esetében a szállító csak kiszállít díjmentesen és felel az áruért.
4.6 Sikertelen kézbesítés
Általános kiszállítási határidőnél a szállító cég kettő alkalommal kísérli meg a megrendelt áruk átadását. Ezután a megrendelést a szolgáltató érvénytelennek nyilvánítja és törli. Az újabb szállítás a vevőt terheli. Ezért lehet fontos a ráditelefon megadása. 

5. A Vásárló jogai és kötelezettségei

A Vásárlónak miután a csomagot átvette 8 munkanapig jogában áll a megrendelt terméket indoklás nélkül a Szolgáltató részére hiánytalanul visszaküldeni  VISSZATÉRÉTÉS 30NAP./ FIGYELEM A RENDELET AZÓTA TÖBBSZÖR MODOSULT 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 3. § (7). Hatályos: 2008. IX. 1-től.  A 17/1999. (II. 5.) Korm. Rendelet alapján a távollevők között kötött szerződésekről értelmében a visszaküldés költségei a Vásárlót terhelik. A csomag visszaküldése csak a cég székhelyére lehetséges. Nem raktári áru esetében, vagy külön írásos megrendelés illetve egyedi megrendelés legyártás estében az eladási árból a visszavásárlás jogán kártérítést vonhatunk le ( melynek összegét a visszavétel elött tudatjuk) illetve az összeg kifüzetését visszatarthatjuk az újraértékesítésig! A vitás esetek elkerülése végett a visszaküldött árukat tartalmazó csomag felbontásáról a Szolgáltató jegyzőkönyvet  fényképet/videot készíthet tanuk elöt. A Szolgáltató köteles az áru ellenértékét a csomag kézhezvételétől számítva 30 napon belül visszajuttatni a vásárlónak.

6. Adatvédelem, adatbiztonság

6.1 Adatvédelmi Nyilatkozat
A Webáruház internetes oldalai bármiféle adat megadása nélkül látogathatóak. Vannak azonban olyan szolgáltatások (online vásárlás), amelyeknek teljes körű igénybevételéhez szükséges a látogatók bizonyos személyes adatainak megadása. A megrendeléshez szükséges adatfelvétel során a Szolgáltató a következő adatokat rögzíti a Vásárlókról:
A Vásárló azonosításához szükséges adatokat:

  • Név
  • Szállítási cím
  • Számlázási cím
  • Elektronikus levelezési cím
  • Elérhetőségi telefonszáma

Választhatóan megadható adatokat:

  • Egyéb közlendő
  • Számlázási cégnév

A Szolgáltató a Vásárló által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a Szerződés teljesítése és a Szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. A Szolgáltató a Vásárló adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a Szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el. A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény, mindenkor hatályos rendelkezései szerint jár el. A megrendelések kiszállítása érdekében a szolgáltató a következő adatokat bocsátja a szállító cég, illetve a szállító megbízottja rendelkezésére:

  • Megrendelő neve
  • A teljes Szállítási cím
  • Egyéb közlendő (lehetséges átvételi időpontok)
  • A megrendelés összege szállítási díjjal együtt (utánvétes megrendelés esetén)
  • Megrendelő telefonszáma és egyéb elérhetősége.

A szállító, illetve megbízottja az adatokat szigorúan bizalmasan kezeli. A Szolgáltató adatvédelmi nyilvántartásba vételi száma:

2018.05.25től:

A Társaság által alkalmazott adatvédelmi irányelvek

  1. Az Szolgáltató, mint adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.
  2. Az Szolgáltató adatkezeléseivel kapcsolatos tájékoztatás folyamatosan elérhető, a Szolgáltató által üzemeltetett Jegy.hu weblap kezdő oldalának láblécében.
  3. A Szolgáltató jogosult az Adatkezelés tájékoztatót egyoldalúan módosítani. Az Adatkezelési tájékoztató módosításának esetén a Szolgáltató a felhasználót a változások Jegy.hu oldalon történő közzététele útján értesíti. A felhasználó a szolgáltatásnak a módosítás hatálybalépését követő használatával elfogadja a módosított Adatkezelési tájékoztatót.
  4. A Szolgáltató elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A Szolgáltató a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. A Szolgáltató adatkezelési gyakorlatát a jelen adatkezelési tájékoztató tartalmazza. 
  5. A Szolgáltató adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

- 2011. évi CXII. törvény - az információs önrendelkezési jogról és az információ- szabadságról (Infotv.); - Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR); 

- 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 

- 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.); 

- 2007. évi CXXXVI. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);

- 2001. évi CVIII. törvény - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker. tv.);

- 2008. évi XLVIII. törvény - a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (Grt.).

  1. A Szolgáltató a személyes adatokat a GDPR-ban szereplő jogalap alapján és kizárólag célhoz kötötten használja fel. 
  2. A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználói bármely Személyes adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őket az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Kötelező adatszolgáltatás esetén meg kell jelölni az Adatkezelést elrendelő jogszabályt is. Az érintettet tájékoztatni kell az Adatkezelés céljáról és arról, hogy a Személyes adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni.
  3. Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott Személyes adatokat a Társaság az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

 

III. Az adatkezelés jogalapja, célja és a kezelt adatok köre, az adatkezelés időtartama, a személyes adatok megismerésére jogosultak

  1. A Szolgáltató adatkezelései az alábbi jogalapokon alapulnak (GDPR 6. cikk (1)) : 
  2. a) az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez (önkéntes hozzájárulás); 
  3. b) az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges (szerződés teljesítése); 
  4. c) az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges (jogi kötelezettség); 
  5. d) az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges (jogos érdek).

 

  1. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják. 
  2. Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy a Szolgáltató rendszerén keresztül szolgáltatást nem vehet igénybe. 
  3. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük a felhasználókat. 
  4. Felhívjuk a Szolgáltató részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. 
  5. Személyes adat kizárólag meghatározott célból kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. A Szolgáltató a megjelölt céloktól eltérő célra a személyes adatokat nem használja.

7.Online webshop szolgáltatás (belépőjegy, utalvány, könyv, hanghordozó, parkolójegy stb. vásárlása) – vásárlási tranzakció, beléptetés, értesítés (egyszeri vásárlás)

Az adatkezelés célja: a weboldalon található webshop szolgáltatás nyújtásának biztosítása, a megrendelés, annak kiszolgálása, a vásárlás és a fizetés dokumentálása, a számviteli kötelezettség teljesítése. Az adatkezelés célja továbbá a felhasználó, mint jegyvásárló beazonosítása, valamint a megrendelt szolgáltatás teljesítése, azzal kapcsolatos értesítések kiküldése (az előadással kapcsolatos technikai értesítések, így pl. előadás változásai, elmaradása, időpontváltozás, parkolási információk stb.), a fizetés lebonyolításának lehetősége a fizetési szolgáltató segítségével, a felhasználók nyilvántartása, egymástól való megkülönböztetése, beléptetési adatok átadása a rendezvény szervezőjének, a szerződés teljesítése.

Az adatkezelés jogalapja: a szerződés teljesítése, GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont.

A kezelt adatok köre: vezeték és keresztnév, telefonszám (opcionális, ha a vásárló az értesítések fogadásához megadja), e-mail cím, az előzetes regisztráció során megadott jelszó, házhozszállítás kérése esetén a megadott szállítási cím, a tranzakció száma, dátuma és időpontja, vevőkód, ajándékutalvány száma, kultúra utalvány száma. 

Az adatok törlésének határideje: a tranzakcióban szereplő legutolsó előadást követő 15 nap. Amennyiben a vásárlási tranzakcióval kapcsolatosan jogvita alakul ki, a Szolgáltató az adatokat a jogvita időtartamára őrzi meg, ennek jogalapja a Szolgáltató jogos érdeke, GDPR 6. cikk (1) bek. f) pont.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a vásárlási tranzakció meghiúsulása.

8.Online bérlet, ajándékkártya, kedvezménykártya, Kultúra kártya vásárlás/megújítás

Az adatkezelés célja: a weboldalon található webshop szolgáltatásnak a bérletvásárláshoz, ajándékkártya/kedvezménykártya/kultúra kártya vásárláshoz kapcsolódó biztosítása, a megrendelés, annak kiszolgálása, a vásárlás és a fizetés dokumentálása, a számviteli kötelezettség teljesítése. Az adatkezelés célja továbbá a felhasználó beazonosítása, valamint a megrendelt szolgáltatás teljesítése, azzal kapcsolatos értesítések kiküldése, a fizetés lebonyolításának lehetősége a fizetési szolgáltató segítségével, a felhasználók nyilvántartása, egymástól való megkülönböztetése, a kártyán található egyenleg nyilvántartása, a kártyával történt vásárlások nyilvántartása, a kártyához kapcsolódó kedvezmények és előjogok nyilvántartása, a bérlethez kapcsolódó jogok biztosítása (beleértve a megújításra vonatkozó előjogokat, amennyiben a rendezvény szervezője biztosít ilyet), a szerződés teljesítése. Az adatkezelés célja továbbá a bérlet éves megújítási lehetőségéről való tájékoztatás (e-mail, vagy postai küldemény formájában), a következő bérletes előadásról szóló emlékeztető (e-mail, vagy postai küldemény formájában), szabadbérlet esetén havi két alkalommal tájékoztatás az előadóhely műsorairól, rendezvényeiről (e-mail forma), - a Felhasználó választásának elősegítésére.

Az adatkezelés jogalapja: a szerződés teljesítése, GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont.

A kezelt adatok köre: vezeték és keresztnév, telefonszám (opcionális, ha a vásárló az értesítések fogadásához megadja), e-mail cím, az előzetes regisztráció során megadott jelszó, házhozszállítás kérése esetén a megadott szállítási cím, a tranzakció száma, dátuma és időpontja, vevőkód, ajándékutalvány száma, egyenlege, kultúra utalvány száma, egyenlege. 

Az adatok törlésének határideje: a tranzakció időpontjától számított 18 hónap leteltével. Amennyiben a vásárlási tranzakcióval kapcsolatosan jogvita alakul ki, a Szolgáltató az adatokat a jogvita időtartamára őrzi meg, ennek jogalapja a Szolgáltató jogos érdeke, GDPR 6. cikk (1) bek. f) pont. Amennyiben a megvásárolt kártyához adókedvezmény társul (pl. Kultúra kártya), úgy az adatok megőrzésének idejét a mindenkor hatályos jogszabályok írják elő, a jogalap GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a vásárlási tranzakció meghiúsulása.

9.Regisztráció

Az adatkezelés célja: Előzetes regisztráció során jelszó megadásával lehetővé válik, hogy a Felhasználónak csak egyetlen alkalommal kell megadnia az adatait és nem minden egyes vásárlás során. Bizonyos szolgáltatások a weboldalon kizárólag regisztrált Felhasználók számára elérhetők. Ilyen szolgáltatások a blog és komment írás, a kommentek értékelésének lehetősége, és a követő funkció (alkotók, előadóhelyekről, programokról történő értesítések kérése). Kényelmi szolgáltatás keretében a weboldal személyes menüpontjaként megnyíló fiókban a felhasználó szerkesztheti személyes adatait, megtekintheti, és letöltheti jegyeit, számláit, nyomon követheti kommentjeit, az általa korábban megtekintett oldalakat, az általa adott értékeléseket, módosíthatja követő szolgáltatásait és hírlevél feliratkozásait, és amennyiben törzsvásárlói rendszer tagja, megtekintheti pontjai egyenlegét. A fiókban tárolt sokszínű személyes adat kezelése szükségképpen profilalkotást is jelent.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont. 

A kezelt adatok köre: e-mail cím, jelszó és mindazon személyes adatok, melyet a Felhasználó a vásárlás során vagy a fiókban megadott : címe, számlázási címe, telefon elérhetősége. A kezelt adatok közé tartozhatnak a Felhasználó által a megrendelései során vásárolt termékek, a vásárlások időpontja, számlája, a Felhasználó kommentjei és azok értékelése, a Felhasználó által értékelt kommentek, előadások, alkotók, előadóhelyek értékelései, a Felhasználó által követésre megjelölt alkotók, előadóhelyek, programok, az általa megtekintett oldalak, hírlevél feliratkozásai, és törzsvásárlói pontjai. 

Az adatok törlésének határideje: A megadott adatokat a Szolgáltató mindaddig kezeli, amíg az adatok ilyen célú felhasználását a Felhasználó – leiratkozással – meg nem tiltja.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a weboldal kényelmi funkcióit és szolgáltatásait a felhasználó nem tudja igénybe venni. 

10.Értesítő szolgáltatás

Az adatkezelés célja: Az értesítő szolgáltatás lehetővé teszi a jegyvásárló számára, hogy az előadással kapcsolatos technikai információkon (az előadással kapcsolatos technikai értesítések, így pl. előadás változásai, elmaradása, időpontváltozás, parkolási információk stb.) túlmenően igénybe vehessen olyan értesítő szolgáltatásokat, mint az előadás előtti emlékeztető, az előadás utólagos véleményezése, valamint az automatikus tájékoztatók (kosárelhagyási emlékeztető, újra megvásárolhatóvá váló jegy stb.).

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont. 

A kezelt adatok köre: e-mail, név, opcionálisan telefonszám, ha a vásárló az értesítéseket SMS-ben szeretné megkapni, Facebook Messenger azonosító, amennyiben az értesítéseket Messenger chatboton keresztül szeretné megkapni.

Az adatok törlésének határideje: A megadott adatokat a Szolgáltató mindaddig kezeli, amíg az adatok ilyen célú felhasználását a Felhasználó – leiratkozással – meg nem tiltja.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a weboldal kényelmi funkcióit a felhasználó nem tudja igénybe venni, nem kap értesítéseket a változásokról.

11.Számlázás

Az adatkezelés célja: a vásárlási tranzakciókhoz tartozó számviteli bizonylat kiállítása és a jogszabályokban foglalt határidőben történő megőrzése.

Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítése, GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont. 

A kezelt adatok köre: vezeték és keresztnév, a számla kiállításához megadott számlázási cím, a tranzakció száma, dátuma és időpontja, bizonylat tartalma, áfás számla esetén adószám (amennyiben a vásárló megadta). 

Az adatok törlésének határideje, az adatkezelés időtartama: 8 év, illetve a mindenkor hatályos adójogi- és számviteli jogszabályokban meghatározott időtartam.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a vásárlás meghiúsulása.

12.Személyre szabott ajánlatok, profilalkotás

Az adatkezelés célja: A profilalkotás segít abban, hogy a weboldal és a hírlevelek ajánlóiban a Felhasználó releváns, személyre szóló ajánlatokkal találkozzon. A profilalkotás segíti az adatfeldolgozót abban, hogy a vásárlói számára a legmegfelelőbb kínálatot állítsa össze.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont. 

A kezelt adatok köre: e-mail, név, cím, a webhely használatához kapcsolódó információk (látogatás időpontja, időtartama, a megtekintett oldalak, az oldalakon történő átkattintások, a kereső használata), a kosár használata (megrendelési azonosító, termékek, azok termék kategóriái, értékei), vásárlások (tranzakció időpontja, értéke, a termék, annak kategóriája, igénybe vett kedvezmény, fizetési mód), technikai információk (IP cím, cookie azonosító, böngésző típusa, eszköz típusa, Google, Facebook, Hotjar, Findgore, Prefixbox azonosítók, forrásoldal), hírlevél és értesítő üzenet használati adatai (e-mail megnyitás időpontja, eszköze, átkattintott linkek, vásárlási adatok), a blog-rendszer használatához kapcsolódó adatok (kommentek, értékelések, átkattintott linkek).

A profilalkotás logikája: az ajánlórendszer a kezelt adatok alapján a vásárló számára vélelmezetten legmegfelelőbb programok listáját kínálja fel megjelenítésre a weboldalon és a Szolgáltató által küldött üzenetekben.

Az adatok törlésének határideje: A megadott adatokat a Szolgáltató mindaddig kezeli, amíg az adatok ilyen célú felhasználását a Felhasználó – leiratkozással – meg nem tiltja.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a weboldalon és a hírlevelekben nem a Felhasználó számára releváns ajánlatok jelennek meg, a Felhasználó nem tudja igénybe venni a regisztrációhoz kötött kényelmi szolgáltatásokat.

13.Elektronikus hírlevél

Az adatkezelés célja: Reklámot is tartalmazó e-mail hírlevelek küldése az érdeklődők részére. Amennyiben a felhasználó feliratkozik a hírlevélre, a Szolgáltató saját döntése szerinti gyakorisággal hírlevelet küldhet neki. A Szolgáltató lehetőség szerint törekszik arra, hogy a lakóhely, illetve korábbi vásárlások, és más, a profilalkotás körében gyűjtött adatok alapján releváns, a Felhasználó érdeklődésére számot tartó rendezvényt ajánljon fel a hírlevél olvasóinak.

 

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont. 

A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, postai irányítószám, telefonszám, valamint a profilalkotás körében gyűjtött adatok.

Az adatok törlésének határideje: A megadott adatokat a Szolgáltató mindaddig kezeli, amíg az adatok ilyen célú felhasználását a Felhasználó – leiratkozással – meg nem tiltja. A hírlevelet lemondani a hírlevél alján található Leiratkozás linkre kattintva lehet. A személyes adatok törlésére, az erre irányuló kérés beérkezésétől számított 10 munkanapon belül kerül sor.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a Felhasználó nem kap értesítéseket a programokról.

  1. A Szolgáltató lojalitás programjában való részvétel

Az adatkezelés célja: a Szolgáltató által a Jegy.hu weboldal rendszeres vásárlói számára meghirdetett törzsvásárlói programban történő részvételének biztosítása.  

 

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont. 

A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, postai irányítószám, telefonszám, valamint a profilalkotás körében gyűjtött adatok.

Az adatok törlésének határideje: A megadott adatokat a Szolgáltató mindaddig kezeli, amíg az adatok ilyen célú felhasználását a Felhasználó – leiratkozással – meg nem tiltja. 

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a Felhasználó nem tud részt venni a Szolgáltató által meghirdetett törzsvásárlói programban.

15.Süti kezelés («Cookie») 

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információ-csomag, mely a Felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A sütik alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A sütik segít az érintett Felhasználó érdeklődési körének, internet használati szokásainak, honlap-látogatási történetének követésében, annak érdekében, hogy a Felhasználó vásárlási élménye optimális legyen. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütik által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a Felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kaphatnak. A sütik kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A sütik segítségével a Szolgáltató névtelen (anonim) statisztikákat is készíthet az oldallátogatók szokásairól, így még jobban személyre tudjuk szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

A Szolgáltató weboldala kétféle típusú sütit használ:

- Ideiglenes sütik – az oldal használatához elengedhetetlen munkamenet (session-id) sütik. Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem jelennek meg, a böngészés akadályozottá válik, a jegyek kosárba rakása illetve a banki fizetés nem tud megfelelően megvalósulni. 

- Állandó sütik, melyek webes kereső beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközön maradnak, amíg azokat a Felhasználó nem törli. Ezeken belül beszélhetünk belső vagy külső sütiről. Amennyiben a Szolgáltató webszervere telepíti a sütit és a saját adatbázisba kerül továbbítása az adat, akkor belső sütiről beszélünk. Amennyiben a sütit a Szolgáltató webszervere telepíti, de külső szolgáltatóhoz történik az adattovábbítás, akkor külső sütiről beszélünk. Ilyen külső sütik a harmadik féltől származó sütik is, melyeket harmadik fél helyez el a Felhasználó böngészőjében (Google Analitika, Facebook Pixel). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőben elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.  Az állandó sütik célja az adott oldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása a felhasználói élmény növelése érdekében. 

A weboldal látogatása során a bejelentkező-oldalon található süti figyelmeztetésen található nyomógombbal adhatja meg a Felhasználó a hozzájárulását ahhoz, hogy az állandó sütik a Felhasználó számítógépén tárolódjanak és ahhoz a Szolgáltató hozzáférhessen. 

A Felhasználó a böngésző program segítségével beállíthatja és meggátolhatja a sütikkel kapcsolatos tevékenységet. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomkövetés megnevezéssel van lehetőség. Ismételten felhívjuk azonban figyelmét arra, hogy ez utóbbi esetben a sütik használata nélkül előfordulhat, hogy a Felhasználó nem lesz képes használni a weboldal minden szolgáltatását, így különösen a fizetési szolgáltatásokat. A sütikre vonatkozóan további információkat olvashat a Jegy.hu oldalon megjelenő süti figyelmeztető sávban található „További információk” gombra kattintva.

Az adatkezelés célja: a fizetési tranzakciók lebonyolítása a fizetési szolgáltatóval, a felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, a felhasználók azonosítása, nyomon követése, webanalitikai mérések. 

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont.

A kezelt adatok köre: azonosítószám, dátum, időpont, valamint az előzőleg meglátogatott oldal. 

Az adatkezelés időtartama: az ideiglenes sütik addig tárolódnak, amíg a felhasználó az adott típusú összes böngészője bezárásra nem kerül. Az állandó sütik 1 évig tárolódnak a felhasználó számítógépén vagy ameddig azok a Felhasználó nem törli azokat.

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a honlap szolgáltatásainak nem teljes körű igénybevehetősége, a fizetési tranzakciók sikertelensége, analitikai mérések pontatlansága. 

16.Helymeghatározás 

Amennyiben a Felhasználó mobil eszközről (pl. ún. okostelefon) veszi igénybe a szolgáltatást, úgy a helymeghatározást igényló funkciók használatához applikáció letöltésekor a program engedélyt kérhet a tartózkodási hely, mint adat használatára (pl. «közelben» funkció használata esetén). 

Az adatkezelés célja: A felhasználó engedélye esetén az applikáció olyan személyre szabott kereséseket tud felkínálni, amely figyelembe veszi azt, hogy a felhasználó az adott pillanatban hol tartózkodik. A tartózkodási hely, mint adat, az Adatkezelő rendszerében rögzítésre nem kerül, csak az adott tranzakció során elérhető egyes funkciók (pontosabb keresés, „közelben” funkció stb.) igénybevételét teszi lehetővé.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont.

A kezelt adatok köre: a felhasználó földrajzi helyzete egy adott időpontban, IP cím. 

Az adatkezelés időtartama: 3 nap 

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a mobil eszköz szolgáltatásainak nem teljes körű igénybevehetősége. 

17.Statisztikai adatok

Az adatokat az adatkezelő felhasználhatja statisztikai célokra. Az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása az érintett felhasználó nevét, illetve beazonosítására alkalmas egyéb adatát semmilyen formában nem tartalmazhatja.

18.A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok

Technikailag rögzítésre kerülő adatok a Felhasználó bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szolgáltatás igénybe vétele során generálódnak, és melyeket az adatkezelő rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként naplóz (pl. IP cím, session ID). Az internet működéséből adódóan az automatikusan rögzítésre kerülő adatokat a rendszer a Felhasználó külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül – az internet használatával - automatikusan naplózza. Az internet ezen automatikus szerver-kliens kommunikációk nélkül nem működik. Ezen adatok egyéb Felhasználói személyes adatokkal - törvény által kötelezővé tett esetek kivételével - össze nem kapcsolhatók. Az adatokhoz kizárólag az Adatkezelő fér hozzá. A rendszer működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő napló-fájlok a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra a rendszerben. 

19.Telefonbeszélgetések rögzítése

A Szolgáltató az ügyfélszolgálatra érkező, bejövő és kimenő telefonbeszélgetéseket rögzíti. 

Az adatkezelés célja: az ügyfelek és az adatkezelő jogainak érvényesítése, az esetleges jogviták eldöntését szolgáló bizonyíték biztosítása, az utólagos bizonyíthatóság és a követelés esetleges behajthatatlanságát alátámasztó bizonyíték szolgáltatása, valamint a megállapodások utólagos bizonyítása, minőségbiztosítás, jogszabályi kötelezettség teljesítése. 

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása.

A kezelt adatok köre: azonosítószám, hívószám, a hívott szám, a hívás dátuma, időpontja, a telefonbeszélgetés hangfelvétele, valamint a beszélgetés során megadott egyéb személyes adatok. 

Az adatok törlésének határideje: öt év. 

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: telefonon keresztüli segítségnyújtás elmaradása. 

20.A Szolgáltató ügyféllevelezése (email) 

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, a jelen tájékoztatóban megadott, illetve a honlapon elhelyezett elérhetőségeken léphet kapcsolatba a Szolgáltatóval. A Szolgáltató minden hozzá beérkezett e-mailt a küldő nevével, e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb öt év elteltével töröl. 

21.Web-analitikai mérések

A Google Analitika, mint külső szolgáltató segíti a honlap látogatottsági és egyéb web-analitikai adatainak független mérését. A mérési adatok kezeléséről részletes felvilágosítás található az alábbi linken: http://www.google.com/analytics. A Google Analitika adatait a Szolgáltató kizárólag statisztikai célokra használja, az oldal működésének optimalizálására.

22.Egyéb adatkezelések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik a Szolgáltatót. A Szolgáltató a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. 

  1. Az Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely felhasználó e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a felhasználót terheli, aki az adott e-mail címet regisztrálta. Amennyiben a felhasználó nem saját személyes adatait adja meg, úgy kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.
  2. A személyes adatok megismerésére jogosultak a Szolgáltatóval munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló munkatársak, a termékek kiszállításában közreműködő futárszolgálat munkatársai (amennyiben a kiszállítást a vásárló kérte), valamint az Adatfeldolgozók.

  3. Az adatok továbbítása, az Adatfeldolgozók megnevezése
  4. A szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az adatokat továbbíthassa az alábbi partnereknek. Az adattovábbítás jogalapja: a szerződés teljesítése, GDPR 6. cikk (1) bek. b) pont.

- Az adott rendezvény szervezőjének abból a célból, hogy a rendezvény szervezője a rendezvény elmaradásáról, időpontjának változásáról vagy a nézőt bármilyen szempontból érintő fontos körülményről közvetlenül és azonnali módon is tájékoztatást adhasson, illetve – az előadás elmaradása esetén - a jegyek visszaváltását vagy becserélését közvetlenül intézhesse, a vásárlót a rendezvényre beléptesse, valamint a szerződést teljesítse (az előadás megfelelő lebonyolítása). Az adatátadással az adott rendezvény szervezője önálló adatkezelővé válik az átadott adatok vonatkozásában. Az adatátadás megvalósulhat oly módon is, hogy a Szolgáltató a jegykezelésre szolgáló informatikai rendszeréhez («Tickets rendszer») megfelelő hozzáférést enged a rendezvény szervezőjének.

- A számlázás technikai feltételeit biztosító szolgáltatónak, mint Adatfeldolgozónak, amelyek az alábbiak: Számlázz.hu, üzemeltető: KBOSS.hu Kft. (adószám: 13421739-2-13, cégjegyzékszám: 13-09-101824, székhely: 2000 Szentendre, Táltos u. 22/b) vagy Billzone.hu, üzemeltető: N-Ware Kft. (székhely: 1139 Budapest, Csongor utca 7/A fszt. 1., adószám: 14825679-2-41, közösségi adószám: HU14825679, cégjegyzékszám: 01-09-921789).

- A Felhasználóknak szóló e-mail kiküldésével összefüggő feladatokat, illetve amennyiben az érintett a profilalkotásra engedélyt adott, abban az esetben az ezzel összefüggő feladatokat is, az adatkezelővel kötött szerződés alapján, a Wanadis Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1118 Budapest, Rétköz u. 7.), vagy az Emarsys eMarketing Systems AG (Marzstrasse 1, 1150 Bécs, Ausztria) mint adatfeldolgozó végzi. 

- Az OJT Kft.-nek, amely az ügyfélszolgálati feladatokat végzi. (Kizárólag azon vásárlók esetében releváns, akik segítséget, tájékoztatást kérnek, vagy panaszt tesznek a Szolgáltató ügyfélszolgálati elérhetőségein.)

- A vásárlás folyamatában részt vevő, a fizetést bonyolító pénzintézetek számára a Szolgáltató átadja azokat az adatokat, amelyet az adott pénzintézet a fizetés lebonyolításához megkövetel. Az adatok köre pénzintézetenként eltérő. A pénzintézet saját adatbekérő oldalain megadott személyes adatokat a Szolgáltató nem ismeri meg.

- Amennyiben a Felhasználó valamely speciális kedvezményt biztosító eszközzel vásárol (pl. Supershop kártya) úgy az Adatkezelő a kedvezményt biztosító társaságnak továbbítja a társaság által megkívánt vásárlói adatokat. Az erre vonatkozó adatkezelési szabályokról a Felhasználó közvetlenül az azt szolgáltató társaságnál kérhet tájékoztatást. Az Adatkezelő az ilyen eszközök azonosítóit, illetve egyéb adatait automatizáltan csak annyiban kezeli, amennyiben a szolgáltató társaság ezt – a vásárlás lebonyolításához, illetve a kedvezmények biztosításához - megköveteli.

- A Szolgáltató webhasználati adatainak elemzését, a blog-rendszert, és az ahhoz kapcsolódó kommentelési, értékelési rendszer üzemeltetését, a követési szolgáltatás üzenetküldési feladatát a Webb & Flow LTD. (Kemp House, 152-160 City Road, London, EC1V 2NX, UK), mint adatfeldolgozó végzi.  

  1. A Szolgáltató, mint Adatkezelő jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely adattovábbításra őt jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítása, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelő nem tehető felelőssé. 
  2. A Szolgáltató a fentiekben nem jelzett adatátadást kizárólag a Felhasználó előzetes és tájékozott hozzájárulása esetén hajt végre. 

  3. A személyes adatok tárolásának módja, az adatkezelés biztonsága
  4. A Szolgáltató számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési helyei a székhelyén és adatfeldolgozóinál találhatók meg. 
  5. A Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat: 
  6. a) az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás); 
  7. b) hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége); 
  8. c) változatlansága igazolható (adatintegritás); 
  9. d) a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen. 

  10. A Szolgáltató az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. 

  11. A Szolgáltató a különböző nyilvántartásaiban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők. 

  12. A Szolgáltató a technika mindenkori fejlettségére tekintettel olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt. 

  13. A Szolgáltató az adatkezelés során megőrzi 
  14. a) a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; 
  15. b) a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; 
  16. c) a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök. 

  17. A Szolgáltató és partnereinek informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és más támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik. 

  18. A személyes adatok automatizált feldolgozása során a Szolgáltató további intézkedésekkel biztosítja
  19. a) a jogosulatlan adatbevitel megakadályozását;
  20. b) az automatikus adatfeldolgozó rendszerek jogosulatlan személyek általi, adatátviteli berendezés segítségével történő használatának megakadályozását;
  21. c) annak ellenőrizhetőségét és megállapíthatóságát, hogy a személyes adatokat adatátviteli berendezés alkalmazásával mely szerveknek továbbították vagy továbbíthatják;
  22. d) annak ellenőrizhetőségét és megállapíthatóságát, hogy mely személyes adatokat mikor és ki vitte be az automatikus adatfeldolgozó rendszerekbe;
  23. e) a telepített rendszerek üzemzavar esetén történő helyreállíthatóságát és
  24. f) azt, hogy az automatizált feldolgozás során fellépő hibákról jelentés készüljön.

  25. A Szolgáltató az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt kell választani, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene.

  26. A Szolgáltató olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

  27. Az interneten továbbított elektronikus üzenetek protokolltól (e-mail, web, ftp stb.) függetlenül sérülékenyek a hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre vagy az információ felfedésére, módosítására vezethetnek. Az ilyen fenyegetésektől megvédendő a Szolgáltató megtesz minden tőle elvárható óvintézkedést. A rendszereket megfigyeli annak érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is. Azonban az Internet köztudomásúlag – így a Felhasználók számára is ismert módon – nem 100 %-os biztonságú. Az elvárható legnagyobb gondosság ellenére megvalósuló kivédhetetlen támadások által okozott esetleges károkért a Szolgáltatót felelősség nem terheli.
  28. Az érintettek jogai 
  29. Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve - a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve a Szolgáltatónak a jelen Adatkezelési Tájékoztató I. pontjában írt elérhetőségein. 

A személyes adatokban bekövetkezett változás, illetve a személyes adatok törlése iránti igény a regisztrált e-mail címen vagy postai úton küldött teljes bizonyító erejű magánokiratban kifejezett, írásos nyilatkozattal közölhető. Egyes személyes adatok módosítása emellett történhet a személyes profilt tartalmazó oldalon történő módosítással is.

2.Tájékoztatáshoz való jog: A Szolgáltató megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa. A tájékozódáshoz való jog írásban a jelen Adatkezelési Tájékoztató I. pontjában írt elérhetőségeken keresztül gyakorolható. Az érintett részére kérésére – személyazonosságának igazolását követően – szóban is adható tájékoztatás. 

3.Az érintett hozzáféréshez való joga: Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: 

- az adatkezelés céljai; 

- az érintett személyes adatok kategóriái; 

- azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; 

- a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; 

- a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; 

- a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; 

- az adatforrásokra vonatkozó információ; 

- az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. 

E-mailben küldött tájékoztatáskérést – kivéve, ha az érintett magát más módon hitelt érintően azonosítja - az Adatkezelő csak akkor tekint hitelesnek, ha azt a Felhasználó regisztrált e-mail címéről küldik. A tájékoztatás iránti kérelmet e-mailben az interticket@interticket.hu címre kell eljuttatni.

  1. Személyes adatok harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítása esetén az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról. 

  2. A Szolgáltató az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Az érintett kérelmére az információkat a Szolgáltató elektronikus formában szolgáltatja. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást. 


6.Helyesbítés joga: Az érintett kérheti a Szolgáltató által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését. 

Ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot az adatkezelő helyesbíti.


7.Törléshez való jog: Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat: 

- személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; 

- az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; 

- az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; 

- a személyes adatokat jogellenesen kezelték; 

- a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; 

- a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. 

Személyes adat törlésére vagy módosítására irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre.


  1. Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges az alábbi okok valamelyike alapján: a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve a Szolgáltató jogi igényeinek előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges. 


9.Az adatkezelés korlátozásához való jog: Az érintett kérésére a Szolgáltató korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

 - az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését; 

- az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; 

- az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy 

- az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben. 


  1. Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében lehet kezelni. A Szolgáltató az érintettet az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja. 


11.Adathordozáshoz való jog: Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. 


12.Tiltakozás joga: Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. A személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése elleni tiltakozás esetén az adatok e célból nem kezelhetők. 


13.Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást: Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. Nem alkalmazható a fenti jogosultság, ha az adatkezelés 

- az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges; 

- meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy 

- az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul. 


14.Visszavonás joga: Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. 


15.Eljárási szabályok: A Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a GDPR 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a Szolgáltató a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás elektronikus úton kerül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri. 


  1. Ha a Szolgáltató nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával. 

  2. A Szolgáltató a kért információkat és tájékoztatást díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a Szolgáltató, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre, észszerű díjat számolhat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést. 

  3. A Szolgáltató minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére a Szolgáltató tájékoztatja e címzettekről. 

  4. A Szolgáltató az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért a Szolgáltató az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információk elektronikus formátumban kerülnek rendelkezésre bocsátásra, kivéve, ha az érintett másként kéri. 


20.Kártérítés és sérelemdíj: Minden olyan személy, aki az adatvédelmi rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a jogszabályban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el. Ha t